Peszách és újév között szombat délutánonként az Atyák tanításainak (פִּרְקֵי אָבוֹת) egy-egy fejezetét olvassuk. A Szentföldön múlt héten kezdtük újra a tanulását, míg a szétszóratásban most szombaton látunk neki újra. Az elkövetkező hetekben igyekszem néhány gondolatot összegyűjteni egy misnáról. Az I. fejezet 3. misnája így szól:

אַנְטִיגְנוֹס אִישׁ סוֹכוֹ קִבֵּל מִשִּׁמְעוֹן הַצַּדִּיק. הוּא הָיָה אוֹמֵר, אַל תִּהְיוּ כַעֲבָדִים הַמְשַׁמְּשִׁין אֶת הָרַב עַל מְנָת לְקַבֵּל פְּרָס, אֶלָּא הֱווּ כַעֲבָדִים הַמְשַׁמְּשִׁין אֶת הָרַב שֶׁלּאֹ עַל מְנָת לְקַבֵּל פְּרָס, וִיהִי מוֹרָא שָׁמַיִם עֲלֵיכֶם.

Antigonosz, szokho-beli férfi Simontól, az igaztól kapta. Ő azt szokta volt mondani: Ne legyetek, mint szolgák, akik azért szolgálják az urukat, hogy jutalmat kapjanak, hanem legyetek szolgák, akik nem azért szolgálják az urukat, hogy jutalmat kapjanak, és legyen az Egek félelme rajtatok.

Jicḥák Abarbanel (1437–1508), a Náchálát ávot (נַחֲלַת אָבוֹת) szerzője teszi fel a kérdést: Miért éppen itt találjuk ezt a tanítást? Az előző misnában azonban Simon, az igaz így mondja: Három dolgon áll a világ, a Tórán, a [szentélybeli] szolgálaton és a jó cselekedetek gyakorlásán. Antigonosz városa Júdában volt, ahol a Szentély is állt, így ő a szolgálatról tanított. A következő misnában Joszé ben Joezer a Tóráról szólt, míg Joszé ben Jochánán az 5. misnában a jó cselekedetek gyakorlásáról.

De mi is a héber פְּרָס szó jelentése? A Rámbám úgy tanítja, hogy valamiféle szívességért cserébe adott jutalom, például amikor az apa megkéri a gyermekét egy apróságra, és cserébe ad neki néhány forintot. Ezzel szemben a gyakoribb שָׂכָר szó jelöli a fizetséget, amelyet egy munkás akár bíróság előtt is követelhet a foglalkoztatójától, ha nem kapja meg.

Azonban a Tórában több helyet olvashatunk arról, ha valamilyen parancsolatot megtartunk, akkor jutalomban fogunk részesülni. És őrizd meg a törvényeit és a parancsolatait, amelyet én megparancsoltam neked a mai nap, hogy jó legyen neked és gyermekeidnek utánad, és hogy hosszabbodjanak a napjaid a földön, amelyet az Örökkévaló Istened neked ad minden időkre (Mózes V. 4:40). Hasonló szerepel a szülők tisztelete kapcsán is: hogy hosszabbodjanak napjaid, és hogy jó legyen neked (Mózes 5:16), ahogy a fészkén ülő madár elijesztésénél is (Mózes V. 22:7).

Akkor számíthatunk bármiféle jutalomra, ha megcselekszünk egy parancsolatot? A Peszáchim traktátusban (8a–b) ez áll: Aki azt mondja, „ez a szelá jótékonyságra [megy], hogy éljen a fiam” vagy „hogy legyen részem az eljövendő világban,” íme, ez egy teljesen igaz [ember] (צַדִּיק גָּמוּר). A Táánit traktátusban (9a) hasonló történetet beszélnek el R’ Jochánánról és Rés Lákis kisfiáról: Tizedelj, hogy meggazdagodj (עַשֵּׂר בִּשְׁבִיל שֶׁתִּתְעַשֵּׁר)! Mondta neki: Honann [tanulod] ezt? Mondta neki: Menj, és tegyél próbát! Mondta neki: De ki engedte meg a Szentet, Áldassék Ő, próbára tenni? Hát nincs írva: Ne tegyétek próbára az Örökkévalót (Mózes V. 6:16)! Mondta neki: Így mondta R’ Hosájá: Ezen kívül… Innen láthatjuk, hogy az adományozás, illetve a tizedelés, amely az előbbi egy fajtája, más. A különbséget egy talmudi magyarázatból érthetjük meg, ugyanis csak akkor helytelen a dolog, ha valaki megbánja az adományozást, ha a kívánsága nem teljesül, különben teljesen igaz ember.

Ebben az esetben tisztázandó, hogy mit jelent ez a kifejezés. A prágai Máhárál (1525 k.–1609) Derekh chájim (דֶּרֶךְ חַיִּים) című magyarázatában úgy fejti ki, hogy a teljesen igaz ember nem takar kivételes emberi nagyságot, pusztán egy igaz embert, akinek nincsenek hiányosságai, de átlag feletti jámborsága sem. Ezért elfogadható, ha valaki azért teljesíti a parancsolatokat, hogy jutalmat kapjon, mégis inkább úgy kell megtenni azokat, hogy ne legyen semmiféle elvárásunk. Háleluja, boldog az ember, aki féli az Örökkévalót, a parancsolatait kedveli nagyon (Zsoltárok 112:1). Így magyarázza R’ Elázár: a parancsolatait, és nem a parancsolatai fizetségét (Ávodá zárá 19a). A Derekh Chájim szerint az Örökkévaló iránti szeretet lénye, hogy az ember felismerje az Örökkévaló nagyságát és magasztosságát, az Ő és parancsolatai igazságát, emiatt szeresse megcselekedni parancsolatait.

Schück Mózes (1807–1879) néhai huszti rabbi más szempontból elemzi a teljesen igaz ember fogalmát és az Örökkévaló szeretetét. Egy gyermek még nem jut el az említett felismerésre, előbb meg kell tanulnia a rossz ösztön felett győzedelmeskednie. Ehhez azonban be kell neki mutatni a jutalmat és a büntetést. A Tórában is így szerepel: az életet és a halált helyeztem eléd, az áldást és az átkot; válaszd az életet, hogy élj te és a magzatod (Mózes V. 30:19). Érdekes, hogy a héber élet (חַיִּים) szó nyelvtanilag többes számban szerepel. Ez a Máhárám Schück szerint arra utal, hogy a parancsolatok választásával az ember két életre tesz szert: a jelenlegi földi világra és az eljövendő világra.

Az eljövendő világgal kapcsolatban felteszi a kérdést, hogy mégis hogyan fordulhat elő, hogy Jákob imája, az esti ima eredetileg választható volt, és a zsidóság csak később vette magára kötelező érvényűként. A Talmud is hozza a párhuzamot, hogy a napi háromszori ima a három ősatyának feleltethető meg (Berákhot 26b), ahogy a két elpusztult és a még felépülendő Szentély is. Egy midrásban tanulhatjuk, hogy az eljövendő világban olyan nagy lesz az Örökkévaló szeretete, hogy mindenki bármiféle kényszer nélkül, saját jószántából fogja a parancsolatokat teljesíteni. Így lehetséges, hogy Jákob imája választható volt, mivel utal a megváltás utáni korra. Azonban addig a parancsolatokat félelemmel és szeretettel (בִּדְחִילוּ וּרְחִימוּ) kell végeznünk: eleinte félelemmel, majd a félelem által szeretettel.

Ám hogyan lehet egyszerre valakit szeretni és félni is? A Derekh Chájim hoz egy szemléletes példát: Ha egy embert megkedvelünk, az iránta érzett félelem elmúlik. Viszont az Örökkévaló esetében ez más, ahogy a misnánkban sem az Örökkévaló félelme, hanem az Egek félelme szerepel, illetve nem az Egeket szeretjük, hanem az Örökkévalót. Meg kell értenünk, hogy míg mi a földön élünk, úgy az Örökkévaló a mennyei magasságaiban honol, azaz az Örökkévaló félelme teljesen elkülönül tőle. Ezzel szemben a szeretetről a Tórában (Mózes V. 30:20) úgy olvassuk, hogy ez az Örökkévalóhoz való ragaszkodásban nyilvánul meg (וּלְדָבְקָה בוֹ). A két dolog lényegében tér el az Örökkévaló kapcsán, és egyszerre érvényes.

A fentiek alapján akkor hogyan kell szolgálnunk az Örökkévalót? Tudjuk, hogy Antigonosz két tanítványa súlyosan félreértette a misnánkat, mert azt gondolták tévedésükben, hogy a parancsolatoknak ח”ח nincs jutalma, ahogy az elmulasztásuknak büntetése sem. Tudatlanságukkal sajnos számos embert megtévesztettek. Azonban nekünk utat mutat a Ketáv Szofér (1815–1871), mesterünk, a néhai pozsonyi rabbi, a Chátám Szofér (1762–1839) fia és méltó utódja, egyúttal megérthetjük, hogy az Örökkévaló szeretete hogyan kapcsolódik össze az Egek félelmével. A tanítás lényege abban áll, hogy a különféle csillagok az égen bármiféle jutalom nélkül szolgálják az Örökkévalót és hirdetik nagyságát, feladatukat sohasem mulasztják el ellátni. Nekünk is így kell az Örökkévaló Nevét megszentelni, a parancsolatait szeretettel és örömmel végezni, mert ez az Örökkévaló szolgálatának legmagasabb foka.

VB