Ugyan közösségünk tagjai éppen azért küzdenek, hogy visszajussanak a saját zsinagógánkba, mégis fontos az ellenállás mellett foglalkozni jellemünk fejlődésével, amelyhez az Atyák tanításai kiváló forrást jelentenek. Múlt héten Antigonosz tanítását gondoltuk végig, most a második fejezetből R’ Tárfon tanítását vesszük, aki papi családból származott, és a II. Szentély fennállása idején már élt (Kiddusin 71a), de még R’ Jehudá hánászi is hozzá fordult egy kérdésben. A misná így szól (Ávot 2:15):

רַבִּי טַרְפוֹן אוֹמֵר, הַיּוֹם קָצָר וְהַמְּלָאכָה מְרֻבָּה, וְהַפּוֹעֲלִים עֲצֵלִים, וְהַשָּׂכָר הַרְבֵּה, וּבַעַל הַבַּיִת דּוֹחֵק.

R’ Tárfon mondja: A nap rövid, a munka számos, a dolgozók tunyák, a jutalom sok, és a gazda sürget.

A hasonlat kézenfekvő: a nap az életre vonatkozik, a munka a tanulásra, a dolgozók mi magunk vagyunk, akik az Örökkévalót szolgáljuk, míg a jutalmat szintén Ő adja, aki sürget minket, hogy minél jobban teljesítsünk a Tóra tanulásában. Ahogy Jehosuá könyvében olvassuk (1:8): Ne távozzon a Tannak ezen könyve az ajkadról, és merengj rajta nappal és éjjel…

Azonban a Talmud is (Éruvin 21a) foglalkozik azzal a nehézséggel, hogy a Tóra-tanulás végtelen (Zsoltárok 119:96), míg az életünk, mint múló árnyék (Jób 8:9). A Derekh Chájim kifejti, hogy az ember anyagi jellegű, ezért természeténél fogva véges, míg a Tóra – ide értendő az Írott és a Szóbeli Tant, illetve annak magyarázatait – eredendően végtelen, azaz nincs olyan, hogy valaki végére érne a Tóra-tanulásnak. Ez magyarázza a kettős fogalmazást is, hiszen ha adott idő alatt kell sok feladatot elvégeznünk, akkor nyilvánvaló, hogy rövid az idő. A helyzet ráadásul súlyosabb, hiszen az Örökkévalót sem korlátozza idő és tér, ezért elvárhatná szolgálóitól az emberfeletti teljesítményt.

Ez azt jelenti, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve és nincs semmi remény? R’ Tárfon következő misnája ad választ (Ávot 2:16): nem rajtad áll, hogy befejezd… Azaz minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy a rendelkezésünkre álló időnket hasznosan töltsük el, amikor lehetőségünk nyílik rá, tanuljunk nagy igyekezettel, és ne hiábavalóságokra adjuk a fejünket. Ha így teszünk, az olyan, mintha befejeztük volna a Tóra-tanulást.

Mi mindennek a jutalma, és mit veszítünk, ha mégsem serénykedünk? A Példabeszédek könyvéből (8:11) tudjuk: Mert jobb a bölcsesség a gyöngyöknél, és semmilyen drágaság nem mérhető össze vele. A mallorcai születésű Rásbec (1361–1444) az esetet egy midrásból vett példával magyarázza (Semot rábbá 47:7): Egyszer egy király úgy jutalmazta meg egy kedves alattvalóját, hogy megengedte neki, hogy a kincstárából annyi aranyat mérjen ki magának egy nap alatt, amennyit csak tud. Nem természetes, hogy egy pillanatra sem hunyta le a szemét, és még csak nem is evett vagy ivott? Mózes is, amikor az Örökkévaló a Szinájon negyven nap alatt átadta neki az Írott és a Szóbeli tant, egy percre sem szenderített el, nehogy a Tórának a legapróbb gyöngyszemét is elszalassza. Mennyivel jobban kell hát igyekeznünk, ha megengedett, hogy este nyugovóra térjünk!

Azt is tudjuk a következő misnából, hogy megbízható a munkaadód, és megfizeti neked a munkád bérét. A Máhárám Schück mesterünktől, a Chátám Szofértól vett tanítással magyarázza ezt. A Megillá traktátusban tanuljuk (6b): És mondta R’ Jicḥák, ha egy ember azt mondja neked, „fáradoztam, de nem találtam” – ne hidd el. „Nem fáradoztam, de találtam” – ne hidd el. „Fáradoztam és találtam” – hidd el. Dániel próféta szavaiból tudjuk (2:21), hogy a bölcsesség az Örökkévalótól származik. Ebből következik, hogy az Örökkévaló bizonyosan megjutalmazza azt, ha látja, hogy valaki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Tóra-tanulással foglalkozzon, ezért a zavartság ködében egyszer-egyszer megvilágít neki egy-egy gyöngyként ragyogó chidus-t (חִדּוּשׁ), egy remek, eredeti ötletet vagy összefüggést, amelyre mások még nem gondoltak.

A Chátám Szoférnak van egy másik tanítása is a misnához, amely az előbb említett negyven naphoz is köthető. A Szentföld felderítésére küldött kémek negyven napig jártak-keltek, azonban rosszat mondtak az országról, és kétségbe ejtették zsidó testvéreiket. Minden egyes napért büntetésből egy évig, azaz összesen negyven évig bolyongtak a pusztában (Mózes IV. 14:34). Hasonló gondolat szerepel a Chágigá traktátusban (5b) is: Bárki, aki a Tórával foglalkozik akár egy napot is az évben, úgy veszik, mintha az egész évben foglalkozott volna [vele]. A kémek esetében, aki Mózes parancsát elmulasztották teljesíteni, a jutalom és a büntetés is összefonódott, hiszen a bolyongás közben Mózestől tanulhattak, és szerezhettek más érdemeket. Ugyanígy, ha az ember nem szeretné, hogy a bűnöket illetően egy nap egy évnek számíttassék, akkor lelkiismeretesen kell a Tóra-tanuláson fáradoznia, így az Örökkévaló sokszorosan számítja be neki a munkáját. Azonban ha a dolgozók tunyák, akkor ilyen értelemben a nap is rövid marad, amelyet nem engedhetünk meg magunknak.

VB