A nagyünnepi időszakban hagyományosan több hittestvérünk szokta meglátogatni a zsinagógákat, mint egész évben.

A legutóbbi év során – ugyan sajnálatos okokból kifolyólag – végülis mégiscsak megtapasztalhattunk egyfajta összefogást, és a mindezidáig zártságáról és elszigeteltségéről ismert orthodoxia olyan támogatókra lelt, akiknek nem a zsinagóga az elsődleges élettere.

Vajon van-e annak értelme, ha egy ilyen ember úgy dönt, hogy – noha ő egyáltalán nem szokott zsinagógába járni – most „csakazértis” elmegy, nagyünnepekkor egy közösségbe?

És ha igen, akkor van-e értéke, ha kimondottan azzal a céllal megy, hogy ezzel is az éppen aktuális konfliktusban való részvételét és szimpátiáját kimutassa, miközben talán az ima vagy a hit ereje egyáltalán nem mozgatja meg.

Háromféle zsinagógalátogató

Amikor elkezdjük mondani a mindennapi csendes ámidá imáinkat, háromféle módon írjuk le a Teremtőt, amely háromféle zsinagógalátogatónak felel meg:

  1. Jó cselekedeteket cselekszik [gomél chászádim tovim],
  2. Megemlékszik az atyák jóságáról [zokhér chászdé ávot],
  3. És megváltást hoz a fiaik fiainak [umévi goél livné venéhem].

Az első embertípus az, aki „jó cselekedeteket cselekszik.” Ő azért megy a zsinagógába, mert fontosnak, értékesnek és jónak tartja. Számára az, hogy megy, az egy „jó cselekedet.”

A második kategória azért megy, hogy „megemlékezzen az atyák jóságáról.” Ez a fajta embertípus tipikusan akkor kezdett el zsinagógába járni, amikor a szülei közül az egyik eltávozott erről a világról, és gyászolnia kellett, káddist mondania. Végül „ottragadt,” megszerette a hangulatot, a közösség pedig befogadta.

Egy közösséghez tartozni jó dolog. Elképzelhető, hogy az ilyen ember még akkor is rendszeresen fogja látogatni a zsinagógát, ha nem egészen biztos abban, hogy a „vonal másik végén” az ő imái valóban meghallgattatásra találnak, de ahogyan bölcseink mondják: A jó szándékú kezdet, amely azonban nem teljesen tökéletesen tiszta, idővel végül tisztává válhat [mitokh selo lismá, bá lismá] (Szanhedrin 105b).

A harmadik fajta ember az, aki „megváltást hoz a fiaik fiainak”. Ő azért jön, mert a gyerekeinek szeretné továbbadni a zsidóságot. Amíg nem volt gyereke, addig úgy gondolta, hogy nincsen szükség erre, hiszen neki személyes kapcsolata van a vallással, amihez nem kell a közösség. Most viszont felmerült benne az igény, hogy továbbadja neki zsidó identitását és vallási érzelmeit.

Ő vagy azért kezd el járni, hogy lássa a gyerek, hogy a szülő zsinagógába jár, vagy pedig azért, hogy a gyereknek legyen egy társasága, vagy egy gyerekprogram.

(Ha már a gyerekprogramot említjük, nem mehetünk el szó nélkül emellett: aki ma Magyarországon egy zsidó gyerekprogramot működtet, az nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ebben az időben a szülőket elengedje „kávézni” vagy más szabad programra.

Az igaz, ha sikerül 50 gyereket lehívnia egy több korosztályos, profi gyerekprogramra, akkor a szülőknek nagyjából a 70%-a azt fogja mondani, hogy „örülök, hogy van egy szabad délelőttöm és én most inkább kávézni megyek.”

De azt a maradék 30%-ot nem tehetjük meg, hogy elengedjük! Ha van olyan szervezet ma Magyarországon, ami magát vallási szervezetnek tartja, gyermekprogramot szervez, a szülőket pedig még csak meg sem próbálja tanítani, akkor az egy súlyos figyelmeztető jel és üzenet ennek a szervezetnek az általános hozzáállásáról.)

„Csakazértis” nagyünnepek

Mindebből azt látjuk, hogy a zsidóság igenis elfogadja azt, ha a zsinagógalátogatást elsősorban nem maga az ima szentsége motiválja.

Azt gondolom, hogy ebben igenis van létjogosultsága annak is, ha az ember éppenséggel „tüntetőleg” most ros hásánákor vagy jom kippurkor elmegy zsinagógába.

Sokszor az Örökkévaló „ébresztőt” küld nekünk. Akinek van hite, az tudja, hogy mindig az Örökkévaló irányít. Még akkor is, ha kívülről úgy tűnik, mintha elszabadult volna a „gépezet”, és mindenféle pénz- és hataloméhes egyének irányítanak.

Mi ilyenkor is tudjuk és hisszük, hogy a háttérből az Örökkévaló mindent képes befolyásolni. Lehet, hogy ezzel akar ébresztőt küldeni mindnyájunknak.

A jécer hárá [rossz ösztön] – egy nem zsidó bölcselő találó megfogalmazása szerint – „az erő, amely örökké rosszra tör és örökké jót művel.”

Azt mondják, ha egy lufit megpróbál az ember elhajítani, akkor a légellenállás és a lufi kis súlya miatt nem lesz nagy sikere. Viszont ha beletesz egy nehezéket, akkor sokkal messzebbre tud elmenni.

Ezért javaslom, hogy ragadjuk meg ezt az alkalmat, és menjünk nagyünnepekkor zsinagógába, még akkor is, ha nem érezzük azt, hogy csak az ima motivál minket. Menjünk, ha azt gondoljuk, hogy az imáinknak hatása lehet az égben, de még akkor is érdemes elmenni, ha ebben nem tudunk hinni – hiszen ki tudja, hogy mi fog ott történni?

BZ