A hetiszakasz jelentős része azt a történetet meséli el, amikor Ábrahám szolgája, Eliezer – akinek a neve egyébként nem szerepel a szövegben, azt midrásból tudjuk – a gazdája utasítását követve feleséget keres Ábrahám fiának, Jicḥáknak. Ebben a történetben a Tóra három emberre használja a láruc (לָרוּץ), azaz futni kifejezést: Eliezerre, Rebekára és Lávánra.

Amikor Eliezer meglátja Rebeka szemérmes viselkedését a kútnál, valamint azt, hogy a víz csodálatos módon magától felmegy hozzá, megérti, hogy ő az, akit keres, Jicḥákhoz ilyen feleség illik. Azonnal fut hozzá, hogy a küldetését teljesítse (Mózes I. 24:17). Azt a küldetést, amely az ő személyes céljaival ellentétes, hiszen a saját lányát szerette volna Jicḥáknak adni feleségül. Ő azonban annak az Ábrahámnak a tanítványa, aki hajlandó volt mindenre, még a saját egyetlen fiát is kész lett volna feláldozni az Örökkévalónak. Ezért ő is feláldozza a saját kívánságát, és még fut is, hogy minél gyorsabban megtehesse.

Rebeka – miután inni ad a szolgának –, szalad, hogy vizet hozzon a tevéinek is (Mózes I. 24:20). Majd miután beszél vele, megint fut, most a családjához, hogy elmesélje nekik, mi történt, illetve, hogy minél hamarabb teljesíthesse a vendégfogadás micváját (Mózes I. 24:28). Ezzel pedig egyenesen Ábrahámra hasonlít, aki a sátra előtt ülve várta a potenciális vendégeket, majd amikor meglátott hármat, futott feléjük, hogy vendégül lássa őket (Mózes I. 18:2).

Visszatérve Eliezer történetéhez, Rebeka testvérét, Lávánt is látjuk futni, aki miután meghallja, hogy egy gazdag ember érkezett a városba, siet, hogy még mások előtt hasznot tudjon húzni a látogatásból (Mózes I. 24:29).

Kit mi ösztönöz futásra? Eliezer, Ábrahám tanítványa azért futott, hogy teljesítse a rábízott feladatot, és ezzel jót tegyen mesterének, akár a saját érdeke ellen is – tehát az önzetlenség. Rebeka azért, hogy megitassa a tevéket és vendégül lássa Eliezert – szintén az önzetlenség. Láván viszont azért, hogy mások kárára hasznot húzhasson saját magának – az önzés. Mivel a Tóra ugyanazt az igét használja, látjuk, hogy egy adott cselekedet nagyon eltérő, akár teljesen ellentétes szándékokat takarhat.

A futás héber kifejezés gyöke: רו”ץ, amely hasonlít a רצ”ה (akarni vagy valamivel elégedettnek lenni) gyökhöz, ebből jön a rácon (רָצוֹן), akarat szó. Tudjuk, hogy kapcsolatban áll a két kifejezés, amikor a háromból két betű megegyezik. Azért futunk, ami fontos nekünk, amit akarunk, amire a belső indíttatásunk hajt.

Hol állunk a Láván kontra Ábrahám, Eliezer, Rebeka tengelyen? Az élet természetesen nem csak futásból áll. Időnként meg kell állni és el kell gondolkodni, hogy hol tartunk. Ilyenkor érdemes megpróbálni őszintén megérteni, hogy miért futunk, mivel ezen keresztül megérthetjük, hogy mi a fontos nekünk. Miért siettem az utóbbi öt esetben? Önző vagy önzetlen cél vezetett? Amikor valamit valaki másért tettem, eléggé siettem-e? Lávánhoz vagy inkább Ábrahámhoz, Eliezerhez és Rebekához hasonlítok az alapján, hogy miért sietek? A sábát napja kiváló lehetőséget biztosít az ilyen elemzéshez.

A motiváció erőssége arányos a cselekedet gyorsaságával, de ez visszafelé is igaz. R’ Mose Chájim Luzzatto, azaz a Rámchál (רמח”ל) azt írja, hogy aki felgyorsítja a cselekedeteit, az felébreszti a belső motivációját, míg aki letargikusan cselekszik, annak motivációja gyengül (Meszilát jesárim 7).

Ezért amikor legközelebb lehetőségünk nyílik valaki máson segíteni, próbáljunk meg igyekezni vele. Ne üljünk mások gondjain kényelmesen, hanem igyekezzünk – nyilván az ésszerűség keretein belül sietve – minél előbb segíteni. Ezáltal még inkább felébresztjük magunkban az önzetlenség tulajdonságát, amely révén pedig Ábrahám valamint Eliezer és Rebeka tanítványaivá válhatunk.

Silber Jehudá