A magyar nyelvhasználatban mindkét szónak lehet pozitív és negatív kicsengése is. Mindkettővel vissza lehet élni és mindkettőt lehet éltető, prosperáló módon használni. Alapvető különbség a kettő között, hogy a hatalmat megszerezni lehet, külsődleges természetű, a tekintélyt pedig kiérdemelni kell, belső természetű. Egy király, egy nemes jellemzően beleszületik a hatalomba, mások karddal vagy választáson nyerik el. A tekintély forrása az élet teljesítménye, és elsősorban a személyek egymáshoz való viszonyában létezik, akármilyen területhez, életkorhoz is tartozzék.

E szavak héber körülbelüli megfelelői a שְׂרָרָה (szerárá) és a כָּבוֹד (kávod). A szerárá szó nem bibliai, és rokonai is viszonylag ritkák a Bibliában. Kivéve a  שַׂר (szár), hadvezér/fejedelem szót, illetve női שָׂרָה (Szárá) változatát az első ősanya, Sára neveként. A kávod viszont egy nagyon sokrétűen használt szó a Bibliában, a súllyal és tisztelettel áll etimológiai kapcsolatban. A jiddisen keresztül a magyarban leginkább pejoratívan értjük: a kóved a kiérdemeletlen, mégis áhított tekintély.

A Tecáve hetiszakasz papi ruhákat leíró része egyik visszatérő szófordulata szerint a ruhák a papnak tekintélyt és pompát adnak.1 Az egykori angol főrabbi, R’ Jonathan Sacks egy nagy hatású esszében2 hívja fel a figyelmet arra, hogy itt a „ruha teszi az embert,” legalábbis a ruha viselésétől (is) lesz valaki főpap.3 A ruha felöltése ezek szerint nem kiérdemelt tekintélyt, hanem megvásárolt hatalmat ad?

Igen, ez így is volt a papi hivatal patológiájában. A második Szentély idejében gyakran az lehetett főpap, aki a legtöbbet ígérte érte. Majd annak rendje és módja szerint, mint érdemtelen, jom kippurkor nem is élte túl azt, hogy bement a Szentek Szentjébe.4 A rákötött zsinórnál fogva húzták ki onnan[2] és választhattak helyette új főpapot.5

Azonban a (fő)papi hivatalnak nem csak patológiája létezett, voltak, akik a szertartásrend és a rítusközösség alázatos örököseiként a zsidó nép áldozati munkáját kísérték és végezték. Munkájuk során a tiszta és a tisztátalan elválasztásában a Teremtés egyértelműsége tükröződött.6 A szent és a profán határán élve áldották és szentelték meg a népet,7 magukat8 és minden szentség Forrását is.9 Számukra a ruha azt jelképezte, hogy engesztelést tudnak szerezni,10 és annak, hogy a pompa a Fennvalóé, Őt tükrözi a lenti világba.

Ezeket a ruhákat öltötte fel a – midrás szerint – Áchásvéros király az Eszter könyve elején leírt ivászatához.11 Számítása szerint már letelt a beígért 70 év fogság,12 a zsidók mégis száműzetésben maradtak, vagyis már nem kell félnie a ruhák és a templomi edények használatától. A Megillá felolvasásakor ezért szokás a gyász dallamával felolvasni egy idevágó részletet.13 A midrás aztán helyreteszi, hogy miben tévedett. Azonban fontosabb a motiváció lélektana: a ruhák viselésével akarta a saját tekintélyét, a kóved-jét növelni. A midrás kiemeli, hogy Áchásvéros nem királyi sarj, a trónt erőszakkal szerezte meg, bezzeg Vásti, Bélsácár lánya volt, Nevukadneccár dédunokája.14 Áchásvéros felkapaszkodott nímand, aki elvette, majd részegen hencegve mutogatni is akarta később tekintélyének forrását, Vástit. Amikor ez nem sikerült, talpnyalói tanácsára rendeletben erősítette meg a férjek családon belüli hatalmát.15

A felkapaszkodottak gyakran meg vannak győződve önnön tehetségükről, ezért hatalmukat látványelemekkel próbálják tekintélyesebbé formálni. Egy nagyon összetett talmudi történet közepén a papi ruhákra szimbolikusan utalva így fogalmaz Rabbi Jehosuá: A talárviselő viselje a talárt! A talárt nem viselő mondja talán a talárviselőnek, hogy küldd a talárt, hadd viseljem én?16

A megtiszteltetést, a tekintélyt nem maga a talár adja, hanem az, hogy illik a viselőjére. Amikor Áchásvérost követve szellemi örökösei hatalmuktól eltelve még tekintélyt is próbálnak maguknak követelni, azzal csak nevetségesek lesznek. Úgy illik az rájuk, mint tehénre a gatya.

  1. כָּבוֹד וּלְתִפְאֶרֶת, lásd Mózes II. 28:2 és 28:40. ↩︎
  2. Sacks: Do clothes make the man? In: Covenant an Conversation, Vol. 2, 239. o. ↩︎
  3. A Misna nyelvezetében a második Szentély idejének főpapja: מְרֻבֶּה בְגָדִים (merube vegádim), a „sokruhájú.” Lásd Misná Megillá 1:9. ↩︎
  4. Jomá 19b. ↩︎
  5. Zohár Emor 102a. ↩︎
  6. Az elválasztás szó a teremtésre és a papok tevékenységére jellemző a Tórában. ↩︎
  7. Lásd a papi áldást: Mózes IV. 6:24–26. ↩︎
  8. Elválaszttatási szabályokkal, de például a felkenés olajával is: Mózes II. 30:30. ↩︎
  9. Mózes III. 10:3. ↩︎
  10. Árákhin 16a. ↩︎
  11. Lásd Megillá 12a. Az értelmezés rámutat, hogy a főpapi ruházat szavai köszönnek vissza Áchásvéros céljában: azért hívta össze a népet, hogy megmutassa királyságának gazdag tekintélyét és nagyságának drága pompáját (בְּהַרְאֹתוֹ אֶת עֹשֶׁר כְּבוֹד מַלְכוּתוֹ וְאֶת יְקָר תִּפְאֶרֶת גְּדוּלָּתוֹ – Eszter 1:4). ↩︎
  12. Megillá 11b. ↩︎
  13. Az 1:7 vers közepén három szót. ↩︎
  14. Eszter Rábbá 3:5, illetve Megillá 11a, 12b. ↩︎
  15. Eszter 1:22. Itt pont a שֹׂרֵר (szorér) szót használja a Biblia a hatalmaskodásra. ↩︎
  16. Berákhot 28a. ↩︎