Sokaknak meglepő lehet, hogy áv hónap 9-e, a jeruzsálemi Szentély pusztulásának gyásznapja után következik áv hónap 15-e, tu beáv, amely a Misná tanítása szerint az engesztelőnap mellett az év legboldogabb napja volt (Táánit 4:8). A három gyászhetet a vigasztalás hét hete követi, amelyeken Jesájá próféta könyveiből olvasunk fel háftárá gyanánt válogatott szakaszokat. A tisá beáv utáni szombaton a sort a Náchámu, náchámu (נַחֲמוּ נַחֲמוּ) kezdetű fejezet nyitja, amely kétszeresen szólít fel arra, hogy vigasztaljátok a népem. Amint a Kohelet szavaiból is láthatjuk, van ideje a sírásnak, ám van ideje a nevetésnek is, ahogy a gyászbeszédeket is a tánc váltja fel idővel (Kohelet 3:4), Jeruzsálem hajadonainak örömteli tánca a várost övező szőlőkben áv hónap 15-én.
A Talmud egy meghökkentő esetet beszél el: A bölcsek a Szentély lerombolása után felmentek Jeruzsálembe. Amikor meglátták a szörnyűséges pusztítást a Scopus-hegyről, megszaggatták a ruháikat gyászukban. Ahogy haladtak tovább a Templom-hegy felé, hirtelen egy rókát láttak kijönni a Szentek Szentjéből. Ettől a bölcsekből előtört a sírás, ám elsőre felfoghatatlan módon Rabbi Ákivá nevetni kezdett. Értetlenkedve kérdezték a bölcsek tőle: Hát nem ez-e a hely, amelyről szerepel a Tórában, hogy minden hozzá közeledő idegennek meg kell halnia, most pedig rókák járkálnak ott (Mózes IV. 1:51)?
Megnézem >
