Sokaknak meglepő lehet, hogy áv hónap 9-e, a jeruzsálemi Szentély pusztulásának gyásznapja után következik áv hónap 15-e, tu beáv, amely a Misná tanítása szerint az engesztelőnap mellett az év legboldogabb napja volt (Táánit 4:8). A három gyászhetet a vigasztalás hét hete követi, amelyeken Jesájá próféta könyveiből olvasunk fel háftárá gyanánt válogatott szakaszokat. A tisá beáv utáni szombaton a sort a Náchámu, náchámu (נַחֲמוּ נַחֲמוּ) kezdetű fejezet nyitja, amely kétszeresen szólít fel arra, hogy vigasztaljátok a népem. Amint a Kohelet szavaiból is láthatjuk, van ideje a sírásnak, ám van ideje a nevetésnek is, ahogy a gyászbeszédeket is a tánc váltja fel idővel (Kohelet 3:4), Jeruzsálem hajadonainak örömteli tánca a várost övező szőlőkben áv hónap 15-én.

A Talmud egy meghökkentő esetet beszél el: A bölcsek a Szentély lerombolása után felmentek Jeruzsálembe. Amikor meglátták a szörnyűséges pusztítást a Scopus-hegyről, megszaggatták a ruháikat gyászukban. Ahogy haladtak tovább a Templom-hegy felé, hirtelen egy rókát láttak kijönni a Szentek Szentjéből. Ettől a bölcsekből előtört a sírás, ám elsőre felfoghatatlan módon Rabbi Ákivá nevetni kezdett. Értetlenkedve kérdezték a bölcsek tőle: Hát nem ez-e a hely, amelyről szerepel a Tórában, hogy minden hozzá közeledő idegennek meg kell halnia, most pedig rókák járkálnak ott (Mózes IV. 1:51)?

Rabbi Ákivá azt felelte: Azért nevetek, mert a meg van írva, hogy Mert hűséges tanúkat fogok magamnak idézni, Uriját, a papot és Zekhárját, Jeverkhejáhu fiát (Jesájá 8:2). Mi a köze Urijának Zekhárjához? Urijá az első Szentély, Zekhárjá a második szentély [idején prófétált]! [A verse értelme] igazából az, hogy a vers Zekhárjá próféciája Urijá próféciájától függ. Urijáról áll: Ezért miattatok lesz Cion felszántott mező… (Mikhá 3:12). Zekhárjáról áll: … ülnek majd még aggastyánok és vénasszonyok Jeruzsálem utcáin… (Zekhárjá 8:4). Attól féltem, hogy amíg nem teljesül be Urijá próféciája, addig nem teljesül be Zekhárjáé sem. Most, hogy beteljesült Urijá próféciája [és rókák kószálnak a Templom-hegyen], ismert, hogy Zekhárjá próféciája [is] beteljesül. Ezeket a szavakat mondták neki [a bölcsek]: Ákivá, megvigasztalál minket, Ákivá, megvigasztaltál minket (Mákkot 24b)!

A nevetésnek tehát hatalmas ereje van, amelyet egy másik történetből is megismerhetünk. A vilnai gáonról beszélik, hogy egyszer nagyon súlyos gyulladás lépett fel a szervezetében, és kilátástalan helyzetbe került, az orvosok már lemondtak róla. Egy súlyos tályog keletkezett az emésztőrendszerében, amelyet abban a korban nem tudtak műteni. Kétségbeesésükben a tanítványai mondták neki, hogy ismernek egy zsidó javasasszonyt, aki több embernél el tudta már hozni a gyógyulást. A gáon tanakodott, mert félt, hogy egy kuruzslóról van szó, aki valamiféle bálványimádáshoz köthető varázsigékkel igyekszik rászedni az áldozatait.

Mivel az állapota egyre súlyosbodott, beleegyezett abba, hogy elhívják az asszonyt, a gáon pedig majd kikérdezi. Eljött hozzá az asszony, a gáon pedig tudakolta tőle, hogy miképpen gyógyítja a betegeket, de az asszony nem akart felelni. A gáon mondta, hogy csak úgy egyezik bele a dologba, ha ismerteti a módszerét előbb. Végül megegyeztek abban, hogy a gáon kiküldte a tanítványait, és csak neki mondta el halkan az asszony a titkát.

Elbeszélte, hogy néhány éve megözvegyült, és félárván maradt gyermekeivel hamarosan nyomorogni kényszerült. Igyekezett több helyen munkát vállalni, mégsem tudta fedezni még a legszükségesebbeket, a családjával éheztek. Kétségbeesésében egy éjjeli órán elment a vilnai zsinagógába, hogy egyedül imádkozhasson a Mindenhatóhoz. Megvárta tehát, míg senkit nem látott az épületben, és a Tóra-szekrény elé lépett. Zokogva mondta: Hát nem áll-e a zsoltárokban, hogy az Örökkévaló őrzi az idegent, az árvát és az özvegyet gyámolítja, a gonosz útját elferdíti (Zsoltárok 146:9)! Itt áll szolgálóleányod leánya özvegyen, és nem tud mit enni adni a félárván maradt gyermekeinek! Mindenható, segíts nyomorgó gyermekeden! Ekkor az özvegyasszony hirtelen a távolból egy hangot hallott, amely azt mondta: Hallottam, leányom a szavaidat! Tégy a következőképpen, és nem fogsz többé nélkülözni: Ha hallod valakiről, hogy beteg, és már az orvosok sem tudják meggyógyítani, menj el hozzá, kérj egy pohár vizet, amelyre mondj áldást és igyál belőle, majd pedig mondj zsoltárverseket, és a beteg jobban lesz rövidesen. Így cselekedett az özvegyasszony, és valóban, számos emberen sikerült a ráolvasással segíteni, amelynek híre ment, az özvegyasszony megélhetéshez jutott, tisztesen tudta nevelni a gyermekeit is.

Amikor a történet végére az özvegyasszony, a vilnai gáon óriási nevetésben tört ki. Alig győzte levegővel, hogy elmondja neki, hogy fiatal tanulóként szeretett volna egy csendes és jó levegőjű helyen tanulni, ezért egy éjjel bement a zsinagógába, felment a női karzatra, ahol kinyitotta az ablakot, és egy gyertya mellett tanult az ablakhoz kuporodva. Egyszerre egy zokogó asszony hangjára lett figyelmes, aki a Mindenható segítségét kérte szorult helyzetében. Kiderült tehát, hogy a gáon maga mondta ezeket a szavakat még hosszú évekkel ezelőtt az asszonynak, hogy segítsen neki. A gáon pedig a történeten annyira nevetett, hogy a hasa rázkódásától kifakadt a tályog, és ugyan egy darabig véreset köhögött fel a gyomrából, a gyulladás néhány napon belül lehúzódott, a gáon pedig megmenekült a halálos veszélytől.

A Mindenható adja, hogy mihamarabb a szorultságunkat hasonló önfeledt nevetés váltsa, és mindannyian öröméneket zengve menjünk fel az újjáépülő Jeruzsálembe!

Ávráhám Mikháél Halperin rabbi שליט”א beszéde alapján lejegyezte VB.