A hanukai gyertyák gyújtásának megfelelő rendjéről két fontos rabbi, Sámmáj és Hillél iskolái vitatkoztak (Sábbát 21b). Hagyományunk Hillél tanházának véleményét követi, ahol úgy tanították, hogy az első este egy gyertyát gyújtunk, majd minden este eggyel növeljük a gyertyák számát, így jutunk el az utolsó estére nyolc gyertyáig. Az indoklás a következő: kodes-ben (jobb kifejezés híján: szentség) emelkedni kell, nem leereszkedni (מַעֲלִין בַּקֹּדֶשׁ וְאֵין מוֹרִידִין). Valójában az indoklás a Talmud rabbijai között is vita tárgya, de egyelőre maradjunk ennél a véleménynél.
Teljes sötétségben nyilvánvalóan semmit sem látunk. Ha meggyújtunk egy gyertyát, láthatjuk az észlelni kívánt tárgyat, de csak egy szögből, csak a fényforrás felé eső oldalát láthatjuk, a tárgy többi oldala továbbra is sötétségben marad. Ha meggyújtunk egy második gyertyát, nemcsak a fény erősségét növeljük, hanem (mivel két gyertya a térben nem lehet pontosan ugyanazon a helyen) a megvilágítás szögeit is, ezáltal a tárgy felületének nagyobb részét fedjük fel. Több részlet válik megfigyelhetővé. Ugyanannak a tárgynak (vagy gondolatnak) több vetülete tárul fel. És így tovább minden egyes gyertyával. A kedusá jelentése: elválasztás egy magasabb cél felé. Ennek egyik fontos eleme a tiszta, elfogulatlan, érdekmentes gondolkodás. Az agyunkban is el kell választani a tiszta, objektív gondolatokat az érdekeinktől. Egy adott téma több oldalról való megismerése pedig pont ehhez tud közelebb hozni minket – ha mi is engedjük.
