Szerző: Somér Hádász 1 / 2 oldal

R’ Árje Mordekháj Rabinowitz שליט”א összegyűjtött néhány fontos vallási szabály az idei purimmal kapcsolatban:

1. Érdemes a szombati felkészülést csütörtökre előre hozni.
2. Ezra rendelete szerint a szombatot azzal is megtiszteljük, hogy már csütörtökön kimossuk a szükséges ruhákat (Sulchán Árukh Orách Chájim 242:1).
3. Legalább az előkészület egy kis részét hagyjuk meg péntekre.
4. Pénteken élezzük meg a kést (Remá Orách Chájim 250:1-hez).
5. Helyesen teszi, aki szombati, illetve ünnepi ruhát ölt purimra is (Remá Orách Chájim 695:2-höz a Máháril alapján).
6. Már estétől viseljünk szombati ruhát, a lakásban égjenek gyertyák, legyen terített asztal és vetett ágy (Beér Hétév Orách Chájim 695:1-hez).
7. Érdemes a reggeli ima időpontját napfelkeltéhez (5:59) közel hozni, hogy legyen idő a nap micváira.
8. Aki még nem adott fél sékelt, adjon a reggeli Megillá-olvasás előtt.
9. Micvá bőséges purimi lakomát enni (Remá Orách Chájim 695:1-hez).
10. Szokás a purimi lakomát a délutáni ima után tartani (Remá Orách Chájim 695:2-höz), azonban ha péntekre esik, akkor délelőtt tartsuk. A Selá nevében tanítják, hogy mindenképpen minchá előtt tartsuk a lakomát (Beér Hétév Orách Chájim 695:2-hez).
11. Ezekre tekintettel, ha tehetjük, tartsuk a lakomát dél (11:53) előtt.
12. Ha ez mégsem megvalósítható, akkor a Bach iránymutatását követve a tizedik óra (15:26) előtt kezdjük meg.
13. Még minchá előtt bencsoljunk, az országért való áldásba toldjuk be az עַל הַנִּסִּים, ál hániszim-et (Orách Chájim 695:3).
14. Ha nem volt erre elég idő, akkor előbb el kell mondanunk a délutáni imát még a besötétedés előtt (18:46), majd cseréljünk abroszt, mondjunk kiddus-t. (Azonban a borra való áldás nélkül, ha ittunk bort a lakoma során.) Viszont Rabbi Joszé a Toszeftá Berákhotban idézett véleménye szerint, amelyet ebben a halakhikus vitában követ a Ramban, a Hagahot Majmonijot, a Sut HaRos, a Maharil, a Bét Joszéf és idézi a Taz (O”Ch 188:7), a bencsolásban már nem mondhatunk ál hániszim betoldást. Emellett ne felejtsük el a szombatköszöntőt és az esti imát elmondani.¹
15. A nap többi micváját – Megillá-olvasás az áldásaival, ételküldemények (מִשְׁלֹחַ מָנוֹת, sláchmonesz) és adomány a szegényeknek (מַתָּנוֹת לָאֶבְיוֹנִים, mátonesz loevjanim) – időben tegyük meg (5:59 és 18:46 között).
16. A szent szombatra szánt étellel is teljesíthető az ételküldés micvája.
17. Ádár hónap holdszentelésének végső ideje péntek 13:03.
18. Purim lakomája után micvá teljesen megfürdeni, ha mégsem lehetséges, akkor legalább az arcot, kezeket és lábfejeket mossuk meg meleg vízben a szombat bejövetele előtt. Micvá még hajat mosni, megborotválkozni és körmöt is vágni szombatra (Orách Chájim 260:1).
19. Purimkor a hajnyírás megengedett.
20. Akinek szokása, minchákor menjen mikvébe, majd öltsön szombati ruhát.
21. A legalább egy kis lakoma és vigasság mindkét napra, ádár 14-re és 15-re is kötelező (Remá Orách Chájim 695:2-höz).
22. A vidám szívű élete állandó lakoma (Példabeszédek 15:15 – Remá Orách Chájim 697:1-höz).

1. Ez a megoldás megengedett a hálákhá szerint, habár az Ári írásainak ellentmond. ↩︎

Hetiszakaszunk egyik drámai pillanatában az Egyiptomból frissen kiszabadult zsidók a tenger előtt állnak, mögöttük a támadásra kész egyiptomi hadsereg, két oldalt pedig a sivatag. Mózes érthető módon Istenhez kiált, aki visszakérdez: מה תצעק אלי – Miért kiáltasz (imádkozol) hozzám? (Mózes 2., 14:15)

A kérdés jogosságát alátámasztja, hogy Isten megígérte, hogy ki fogja menteni a zsidókat ebből a helyzetből. Sőt, Mózes maga biztosítja erről a népet az ezt megelőző pászukban (tórai versben). Akkor tényleg miért állt meg imádkozni, mit kért Istentől Mózes?

A Neciv (Náftáli Júda Cvi Berlin) nemcsak választ ad erre a kérdésre, de egyúttal egy nagyon fontos vezetői tulajdonságot oszt meg velünk:

Mózes nyilvánvalóan bízott Istenben. Tehát miután az Örökkévaló biztosította, hogy megmenti a népet, már felesleges volt a megmenülésükért imádkozni. Azt viszont nem fedte fel előtte, hogy pontosan milyen csoda által menekülnek meg.

A leglogikusabb feltételezés pedig ebben a helyzetben az volt, hogy az egyiptomiak támadását a katonailag jóval gyengébb zsidók “harctéri csoda” segítségével fogják visszaverni, vagyis valahogy a gyengébb sereg legyőzi az erősebbet.

Egy átlagos vezető valószínüleg ezzel meg is elégedett volna. Mózest azonban továbbra is nyugtalanította az a tény, hogy a háborúban a győztesnek is vannak veszteségei. Lesznek halottak és sebesültek. Ezért imádkozott, hogy ne csak a nép, mint közösség meneküljön meg, hanem a közösség minden egyes tagja épségben maradjon.

Így már érhető, miért nem kérte az Örökkévaló ezt az imát: nem volt rá szükség. Az isteni terv nem a harctéri csoda volt, hanem a tenger kettéválása, aminek nem lesznek zsidó áldozatai.

Ebből tanulhatjuk Mózes kivételes vezetői tulajdonságai közül az egyik legfontosabbat: minden egyén számít. Addig nem volt nyugodt, amíg meg nem győződött arról, hogy nemcsak a zsidóság, mint nép, hanem annak minden egyes tagja megmenekül.

A vezető, aki így gondolkodik, az Mózes tanítványa. Aki viszont ennek az ellentéte, aki számára a közösség tagjai csak terhet jelentenek, és igyekszik megszabadulni tőlük, az nem méltó a zsidók (vagy bárki más) akár egy kisszámú közösségének vezetésére sem.

A jövőben csakis olyan vezetőink legyenek, akik Mózes tanítványai! Ámen.

A nagyünnepi időszakban hagyományosan több hittestvérünk szokta meglátogatni a zsinagógákat, mint egész évben.

A legutóbbi év során – ugyan sajnálatos okokból kifolyólag – végülis mégiscsak megtapasztalhattunk egyfajta összefogást, és a mindezidáig zártságáról és elszigeteltségéről ismert orthodoxia olyan támogatókra lelt, akiknek nem a zsinagóga az elsődleges élettere.

Vajon van-e annak értelme, ha egy ilyen ember úgy dönt, hogy – noha ő egyáltalán nem szokott zsinagógába járni – most „csakazértis” elmegy, nagyünnepekkor egy közösségbe?

És ha igen, akkor van-e értéke, ha kimondottan azzal a céllal megy, hogy ezzel is az éppen aktuális konfliktusban való részvételét és szimpátiáját kimutassa, miközben talán az ima vagy a hit ereje egyáltalán nem mozgatja meg.

Megnézem >

תִּמְחֶה אֶת זֵכֶר עֲמָלֵק מִתַּחַת הַשָּׁמָיִם לֹא תִּשְׁכָּח

… töröld ki Ámálék emlékét az ég alól, ne felejts! (Mózes V. 25:19).

Ámálék Ézsau unokája, Elifáz fia. Az ő leszármazottai voltak az első nép, amelyik megtámadta a zsidókat az Egyiptomból való kivonulás után.

De mégis mit jelképez Ámálék? A nevének ugyanannyi a számértéke (240), mint a száfék (סָפֵק), vagyis kétség, bizonytalanság szóé. Ámálék azt a – téves – gondolatot képviseli, hogy a világban minden véletlen, nincs a világnak igazi irányítója és célja. Ámálék ma nem azonosítható egy néppel, inkább egy kultúrával – ez megnyugtathat mindenkit, aki szerint isteni parancsunk lenne egy fizikai nép kiirtására.

Megnézem >