A nagyünnepi időszakban hagyományosan több hittestvérünk szokta meglátogatni a zsinagógákat, mint egész évben.
A legutóbbi év során – ugyan sajnálatos okokból kifolyólag – végülis mégiscsak megtapasztalhattunk egyfajta összefogást, és a mindezidáig zártságáról és elszigeteltségéről ismert orthodoxia olyan támogatókra lelt, akiknek nem a zsinagóga az elsődleges élettere.
Vajon van-e annak értelme, ha egy ilyen ember úgy dönt, hogy – noha ő egyáltalán nem szokott zsinagógába járni – most „csakazértis” elmegy, nagyünnepekkor egy közösségbe?
És ha igen, akkor van-e értéke, ha kimondottan azzal a céllal megy, hogy ezzel is az éppen aktuális konfliktusban való részvételét és szimpátiáját kimutassa, miközben talán az ima vagy a hit ereje egyáltalán nem mozgatja meg.