התאחדות שומרי הדת

Szerző: Hegedüs Saul

Felemelni a szikrákat

A chászidizmus hőskorából, magától a Báál Sém Tovtól származik a következő jellemző történet. A mezőn bolyongva, zsinagógákban, tanházakban járva észrevette, hogy azok tele vannak olyan imákkal, amelyek nem jutottak fel az égbe, nem bírtak elszakadni a lenti világtól. A saját imáját rendszeresen ezen lennmaradt imák felemelésének szentelte.

Ez egyrészt a chászidizmus, a cáddik-chászid kapcsolat nagyon szép jelképe. A cáddik, a rebbe pusztán közvetítő abban az értelemben, hogy nem hozzá imádkoznak, hanem a saját erejét kölcsönzi a chászidnak, az ő imáját is felemeli a sajátjával együtt. Nem mellékesen ettől a saját ereje nem csökken, hanem éppenséggel megnő. Akkor csökken az ereje, amikor valamilyen lerakódás miatt nem tud már élő kapcsolatba lépni a tanítványaival. Ez a kapcsolat nemcsak az imára korlátozódik, hanem az élet rengeteg más területére is. A chászid történetek ennek száz példáját tárják elénk.

A fény ereje

5692 chánukájának utolsó napja (1931. december 11.), péntek délután. A kieli Rabbi és Rebbecen Posner ablakában a chánukijá várja a meggyújtását még a szombati gyertyák előtt. A rebbecen férjét várva egy fényképet készít a készen álló chánukijáról. A háttérben az utca, a másik oldalon a náci párt székháza, rajta hatalmas horogkeresztes zászló. A fénykép hátára a rebbecen ennyit írt: Júda elesik – hirdeti a zászló, Júda örökké él – hirdetik a lángok. Ők 1933-ban hagyták el Németországot, azonban előtte évekig, még a pályaudvaron is figyelmeztették közösségüket a közelgő, de még nem pontosan felmérhető veszélyre. Sikerrel jártak, a kieli 500 fős zsidóságból csupán nyolcan vesztették életüket a holokausztban.

Forrás: Wikimedia Commons

Mi adja chánukának ezt a jelképes erejét, és fordítva, miből meríti erejét a chánuká?

HáRáv Árje Mordekháj Rabinowitz beszéde

Részlet a 5783. áv 26-án (2023. augusztus 13.) tartott Szijjum Hásász dróséból:

A Talmud (Szukká 31a) és ez alapján a Sulchán Árukh (S”A Ch”M 371:1) így dönt: a földre nem vonatkoznak a rablás törvényei, egyáltalán nem elrabolható. Ezt értelmezhetjük a grámá (גְּרָמָא), azaz közvetett károkozás alapján, amely nem esik a károkozás büntethető körébe. Igen ám, de a grámát a felmentése valójában még szigorúbbá teszi, mint amilyen a közönséges károkozás. Amikor a lenti (földi) bész din elítéli a vétkest és ő megfizeti a kárt, akkor a fenti (égi) bész din is tisztázza minden további alól. Épp ellenkezőleg, mint a grámá esetében, ahol viszont a lenti bész din tartózkodik a felelősség kimondásától így az megmarad az ember számláján a fenti bész din előtt.

Hasonló ez a föld elrablójához, őt sem ítéli el a zsidó bész din, de ettől még מְחַלֵּל אֶת הַשֵּׁם וּמְיַקֵּר שֵׁם עֲבוֹדה זָרָה לְהַשְׁבִּיחָהּ, megszenségteleníti a Nevet és bálványt tisztel (Rási Mózes II. 21:1-hez). Ahogy mostanában olvastuk a Cházon háftárában יְדֵיכֶם דָּמִים מָלֵאוּ, kezeitekhez vér tapad (Jesájá 1:15). Az itt használt dámim (דָּמִים) szó két jelentésű: vér és pénz. Kezeitekhez pénz tapad! Igaz, hogy a föld nem elrabolható, de a vers pontosan fogalmaz: קוֹל דְּמֵי אָחִיךָ צֹעֲקִים אֵלַי מִן־הָאֲדָמָה, testvéred vére hozzám kiált fel a földből (Mózes I. 4:10). Fönt bizony meghallják az ilyen vér, azaz pénz bűnét.


Évekig napi hét órát tanultam Rav Jiszroél Jicḥok Piekarskinál זצ׳׳ל, aki a Lubavicsi Rebbe זצ׳׳ל megbízásából a lubavicsi központi jesiva vezetője volt – emlékükből fakadjon áldás. Több száz alkalommal kísértem mesteremet személyes beszélgetéseikre és figyelhettem a Rebbe nagyságát, szentségét, egyenességét és éles elzárkózását minden Sulchán Árukhhal ellentétes, a bész din által tiltott viselkedéstől. Mit mondana az útját követőknek, a forrásvize terjesztőinek arra, ha bezárják az imaházakat és az istenfélőket üldözik? Az asztalra csapna és azt mondaná: Ha nem voltatok bész dinnél, akkor nem csinálhatjátok! Féljétek a közelgő Ítélet Napját, amikor is azt kérjük: פְּתַח לָנוּ שַׁעַר, Nyiss számunkra kaput! És jaj, nehogy – jaj, nehogy egy égi hang miattatok e vádló szavakkal visszakérdezzen: בְּעֵת נְעִילַת שַׁעַר, A kapuk bezárásakor?!

Világos, hogy Magyarországon a márá deátrá (מָרָא דְאַתְרָא), a helyi autoritás a Chátám Szofér, senki más. Mesterünk, a Chátám Szofér, közösségeink létrehozója és fenntartója, az ő világosságában járnak az istenfélők. A Talmud leírja (Sábbát 130b), hogy Rabbi Jehudá területén a halakha Rabbi Jehudát követi, majd hozzáteszi, hogy annak ellenére, hogy a hálákhában általában a többségi véleményt követjük, Rabbi Jehudá területének lakói érdeméül szolgált, hogy őt követték.

Ennek alapján döntött a Kozsiglovi Ráv זצ׳׳ל egy különös ügyben. A Talmud (Berákhot 20b) felveti, hogy ha az étkezés utáni áldás tórai kötelezettség, akkor az előáldás még inkább, és a gyümölcsök megáldása tórai parancs. Ezt a kérdést a gemárá végül függőben hagyja. Viszont a szent Zohárban az a döntés, hogy a gyümölcsök áldása Tórai, vagyis – és ez a Kozsiglovi Ráv döntése – Meronban, Rabbi Simon bár Jocháj, a Zohár szerzője területén ez a hálákhá. Éppígy mondjuk a háftárá utóáldásában: עַל כִּסְאוֹ לֹא יֵשֵׁב זָר, a trónján (vagyis a területén) ne üljön idegen (vagyis más ne bitorolja a szokásjogot), וְלֹא יִנְחֲלוּ עוֹד אֲחֵרִים, és ne örököljék mások azt. A trónján ülésnek egyetlen célja, hogy megszerezze és átvegye azt a kóser bész din akaratának ellenszegülve.

Saját szemeimmel láttam, füleimmel hallottam az utolsó Crown Heights-i rabbi, Ráv Dworkin זצ׳׳ל elhunyta után, hogy a lubavicsi Rebbe felkérte Ráv Piekarskit, hogy vegye át a rabbiságot Crown Heightsban. Ráv Piekarski kimentette magát és visszautasította a felkérést. Úgy érvelt, hogy ő nem a lubavicsi törvénykódex, a Sulchán Árukh háRáv megközelítését követi, emiatt nem méltó arra, hogy Crown Heightsban, a lubavicsi közösségben márá deátrá legyen. A lubavicsi Rebbe egyet is értett vele, ezért azóta üres a rabbiállás Crown Heightsban, helyette egy háromtagú bész din dönt. Éppígy el kell utasítania mindenkinek, aki nem a Chátám Szofér követője, hogy Magyarország főrabbija legyen. Ez a lubavicsi Rebbe példája.

Bárcsak teljesülnének a midrás szavai: יערה השי׳׳ת רוח טהרה ממרום עד ישוב ועד ישיב, Öntene belénk a Fennvaló a magasból tiszta szellemet, míg csak megtérünk. Aki rosszat tett, még jóváteheti, és teljesülni fognak rá Rabbi Méir szavai a Talmud Jerusálmi végéről (4:7): חֲרָדָה מְסַלֶּקֶת אֶת הַדָּמִים, a rettegés megszünteti a vérzést (dámim). A rettegés ugyanis az Istenfélelem, amely megszünteti az ember pénzéhségét. Mihelyst ez megszűnik, minden kile mehet a maga útján egymás mellett évekig békében. Mi egyáltalán nem vagyunk érdekeltek semmiben, ami a béke ellen van. A főpap a jom kippuri szolgálat végén bemutatta három áldozatát: egyet magáért és a családjáért, egyet a papokért és egyet egész Izrael népéért. Mindnek megvolt a saját érdeke, a saját véleménye, a tizenkét törzsnek, a kohénoknak, a levitáknak, minden zsidó közösségnek. Mégis a végén מַה נֶּהְדָּר הָיָה כֹּהֵן גָּדוֹל בְּצֵאתוֹ מִבֵּית קָדְשֵׁי הַקֳּדָשִׁים, milyen szép volt a főpap megjelenése, ahogy kijött a Szentek Szentjéből. Nem akárhogy jött ki, hanem בְּשָׁלוֹם, békében! Ahogy képes volt megbékíteni a különböző kiléket és irányzatokat, békét és teljességet teremtett a megtérésből.

Lejegyezte: Hegedüs Saul

Jog és vágy

חֶסֶד וֶאֱמֶת אַל־יַעַזְבֻךָ קָשְׁרֵם עַל־גַּרְגְּרוֹתֶיךָ כָּתְבֵם עַל־לוּחַ לִבֶּךָ׃
וּמְצָא־חֵן וְשֵׂכֶל־טוֹב בְּעֵינֵי אֱלֹהִים וְאָדָם׃

Ne hagyjon el a igazság és a szeretet, torkodba rögzítsd, szíved táblájára írd ezeket. Emiatt tekint majd rád kedvezően Isten és az emberek. (Péld 3:3-4)

כְּשֶׁאָדָם עוֹבֵר עֲבֵירָה אוֹמֵר: ״שֶׁלֹּא יִרְאַנִי אָדָם.״

Mindenki, aki vétkezik, így szól: „Jaj, csak meg ne lássanak az emberek.” (Brachot 28b)

A tizedik parancsolat így szól:

לֹא תַחְמֹד בֵּית רֵעֶךָ; לֹא־תַחְמֹד אֵשֶׁת רֵעֶךָ וְעַבְדּוֹ וַאֲמָתוֹ וְשׁוֹרוֹ וַחֲמֹרוֹ וְכֹל אֲשֶׁר לְרֵעֶךָ׃

Ne kívánd meg felebarátod házát, ne kívánd meg felebarátod asszonyát, se szolgáját, se szolgálólányát, se marháját, se szamarát, se semmit ami a felebarátodé. Ez a parancsolat különösen széleskörű, a birtoklás-vágy minden területére kiterjed.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén