Feltehetjük a kérdést, hogy vajon miért van szükség a Szentélyre és annak különféle berendezéseire, amelyekről a Terumá (תְּרוּמָה) hetiszakaszban olvashatunk. Nyilvánvalóan minden a Mindenhatótól származik és az ő tulajdona,1 így számít-e Neki egyáltalán bármi anyagi jellegű dolog, amikor minden tekintetben meghaladja az általa teremtett világot? R’ Hirsch a hetiszakasz nevében – melynek jelentése adomány – keresi a választ. A rám (רָם) szó magasságot jelöl átvitt értelemben, egyik ismert alakja, a meromám (מְרוֹמָם) magasztosat, emelkedettet. Ez arra utal, hogy nem az adomány dologi lényege számít, hanem a közös cél, az együtt elvégzett munka, amely révén a zsidó nép több lesz a részek összegénél, és egy magasabb lelki szintre jut el. Rámbán is idézi a midrást a frigyládára vonatkozó parancsolat szokatlan megfogalmazása kapcsán (Mózes II. 25:10): az egyedül itt olvasható többes számú alak használatával (וְעָשׂוּ – és készítsenek) azt szerette volna a Mindenható, hogy a nép minden egyes tagja részt vegyen a munkálatokban, hogy ezáltal Tórát is tanuljon.

A leírásban olvasható különféle anyagok, méretek és tulajdonságok számtalan átvitt jelentéssel bírnak. A Rámbán tanítja, hogy már a hetiszakasz elhelyezése is jelképes, hiszen amint a Szinájon Mózes a tűz felől hallotta a szavakat (Mózes V. 4:36), úgy a tüzet jelképező aranyból készült kerubok közül szólt később Mózeshez a Mindenható a frigyláda felől. Azaz a Szentély egyik célja az volt, hogy a szináji kinyilatkoztatás szellemi fenségét valamilyen hordozható módon a zsidó nép között állandósítsa.

R’ Hirsch mutat rá arra a további jelentésre, hogy a szövéshez használt, ismétlődően felsorolt anyagok szintén a teremtett világra utalnak: a magyarban legtöbbször sodrott bisszus-nak fordított finom lenvászon, a sés mošzár (שֵׁשׁ מׇשְׁזָר) a növényeket jelképezi, a karmazsin színű gyapjú, a toláát sáni (תּוֹלַעַת שָׁנִי) az állatvilágot, az ember és a vörös szó hasonlóságán alapulva (אָדוֹם – אָדָם) a pirosbíbor, vagyis az árgámán (אַרְגָּמָן) az embert, míg az égszínkék tekhélet (תְּכֵלֶת) az isteni magasságokat.

Azonban az egység nemcsak a teremtett világ kapcsán, hanem a zsidó népet illetően is megjelenik a berendezésekben. A Szentély három kellékén található zér (זֵר), egy aranyból készült szegély, azaz korona. Az egyik a frigyládán (Mózes II. 25:11), amely a keter Torá-nak (כֶּתֶר תּוֹרָה), a Tóra koronájának feleltethető meg, és mindenki élhet a lehetőséggel, hogy szorgalmas tanulás révén megszerezze. A füstölőszerek oltárán található aranyszegély (Mózes II. 30:3) a papság koronájával (כֶּתֶר כְּהֻנָּה) állítható párhuzamba, amely Áronnak és fiainak jutott. A színkenyér-asztalon található korona (Mózes II. 25:24) a királyság koronájának párja (כֶּתֶר מַלְכוּת), amelyet Dávid király leszármazottai viselnek, akiknek a feladata volt és lesz a zsidó nép életviteléhez szükséges anyagi feltételek biztosítása (Jomá 72b).2

A színkenyér-asztal koronája kapcsán magyarázza a Rámbán, hogy amint a Mindenható befejezte a hatodik napon a teremtést, látta, hogy jó és teljes munkát végzett (Mózes I. 1:31). Emiatt – még akkor is, ha később a csodák felülírták a természet törvényeit – ezután semmi sem teremtetett a semmiből, hanem minden újonnan létrejövő dolognak már létezik valamiféle kiindulási alapja. Amikor Elisá próféta csodát tett a két fiát nevelő özvegyasszonynál, egy már létező olajoskancsó tartalmát sokszorozta meg csodás módon, amelyet eladva az özvegy ki tudta fizetni a tartozását (Királyok II. 4:1–7). A színkenyér csodája is hasonló, mivel az azt elfogyasztó papok már egy parányitól is jóllaktak (Jomá 39a).

R’ Hirsch eme egység és a gondoskodás révén világítja meg az elsőre szokatlannak tűnő, kettős fogalmazású mondat jelentését: Veászu li mikdás, vesákhánti betokhám – És készítsenek nekem szentélyt, és lakozni fogok közöttük (Mózes II. 25:8). Nem a tárgyak puszta léte a kérdés, hiszen az isteni jelenlét nem korlátozódhat adott térre. A lényeg ehelyett az, hogy a teljes zsidó nép a pusztában a Mindenható akarata végrehajtásának szentelte magát, ennek eredményeképpen jelent meg az Ő dicsősége a Találkozás Sátorában (Mózes II. 40:34). Tágabb értelemben véve a mondatot, ha mindannyian magunkra vesszük a parancsolatok teljesítésének az igáját, hogy zsidó népként az életünket a Tórának megfelelően éljük, a Mindenható biztosít bennünket, hogy közöttünk fog lakozni, amely a szellemi emelkedettségen túl az anyagi jólétet és biztonságot is el fogja mindannyiunknak hozni. A hetiszakaszhoz tartozó háftárá-ban is erről olvasunk, amely bemutatja, hogy Salamon király milyen békében és bőségben fejezte be a jeruzsálemi Szentély építését (Királyok I. 5:26). Ez adjon nekünk erőt, hogy az életünkben minél több parancsolatot tiszta szívből teljesíthessünk, és ezáltal mihamarabb láthassuk saját szemünkkel a jeruzsálemi Szentély felépültét még a napjainkban.

VB

Elhangzott 5784 év Terumá hetiszakaszának szombatján.

  1. Amint a prófétánál is olvassuk: Enyém az ezüst és enyém az arany – mondta a Seregek Ura (Chággáj 2:8), és Dávid király is hasonlóan mondja (Krónikák I. 29:14). ↩︎
  2. A három koronáról lásd még Atyák tanításai 4:13. ↩︎