Feltehetjük a kérdést, hogy vajon miért van szükség a Szentélyre és annak különféle berendezéseire, amelyekről a Terumá (תְּרוּמָה) hetiszakaszban olvashatunk. Nyilvánvalóan minden a Mindenhatótól származik és az ő tulajdona,1 így számít-e Neki egyáltalán bármi anyagi jellegű dolog, amikor minden tekintetben meghaladja az általa teremtett világot? R’ Hirsch a hetiszakasz nevében – melynek jelentése adomány – keresi a választ. A rám (רָם) szó magasságot jelöl átvitt értelemben, egyik ismert alakja, a meromám (מְרוֹמָם) magasztosat, emelkedettet. Ez arra utal, hogy nem az adomány dologi lényege számít, hanem a közös cél, az együtt elvégzett munka, amely révén a zsidó nép több lesz a részek összegénél, és egy magasabb lelki szintre jut el. Rámbán is idézi a midrást a frigyládára vonatkozó parancsolat szokatlan megfogalmazása kapcsán (Mózes II. 25:10): az egyedül itt olvasható többes számú alak használatával (וְעָשׂוּ – és készítsenek) azt szerette volna a Mindenható, hogy a nép minden egyes tagja részt vegyen a munkálatokban, hogy ezáltal Tórát is tanuljon.
Szerző: Villányi Benjámin
Az Atyák tanításainak utolsó fejezete bárájtá-kat (בָּרַיְתָא) tartalmaz, a Misná bölcseinek olyan tanításait, amelyek végül nem kerültek be a szerkesztett változatba – áldott, aki választja őket és a tanításukat! Ez alkalommal a második szakaszt tanuljuk részenként:
אָמַר רַבִּי יְהוֹשֻׁעַ בֶּן לֵוִי, בְּכָל יוֹם וָיוֹם בַּת קוֹל יוֹצֵאת מֵהַר חוֹרֵב וּמַכְרֶזֶת וְאוֹמֶרֶת, אוֹי לָהֶם לַבְּרִיּוֹת מֵעֶלְבּוֹנָהּ שֶׁל תּוֹרָה.
Mondta R’ Jehosuá ben Lévi: Minden egyes nap égi hang indul a Hóreb-egyről, amely hirdeti és mondja – Jaj nekik, a teremtményeknek, akik megszégyenítik a Tórát!
Ezen a héten az Atyák tanításainak V. fejezetével foglalkozunk, és igyekszünk megérteni valami keveset a teremtés végtelen rejtélyeiből. A következő szakaszt tanuljuk az 1. misnában:
בַּעֲשָׂרָה מַאֲמָרוֹת נִבְרָא הָעוֹלָם. וּמַה תַּלְמוּד לוֹמַר, וַהֲלֹא בְמַאֲמָר אֶחָד יָכוֹל לְהִבָּרְאוֹת, אֶלָּא לְהִפָּרַע מִן הָרְשָׁעִים שֶׁמְּאַבְּדִין אֶת הָעוֹלָם שֶׁנִּבְרָא בַעֲשָׂרָה מַאֲמָרוֹת, וְלִתֵּן שָׂכָר טוֹב לַצַּדִּיקִים שֶׁמְּקַיְּמִין אֶת הָעוֹלָם שֶׁנִּבְרָא בַעֲשָׂרָה מַאֲמָרוֹת.
Tíz mondással teremtetett a világ. És mit tanít ez, hát nem teremtődhetett volna meg egy mondással? Csak [azért], hogy megbüntesse a gonoszokat, akik elveszejtik a világot, amely teremtetett tíz mondással, és adjon jó jutalmat az igazaknak, akik megtartják a világot, amely teremtetett tíz mondással.
A kérdésre a Midrás Semuél ad egy lehetséges választ. Ha a gonoszok felbőszítenék vétkeikkel az Örökkévalót, akkor azonnal visszavetné a világot a teremtés előtti összevisszaságba. Mivel az Örökkévaló minden szava szent dolog, a világ elpusztítása helyett inkább a gonoszokat bünteti meg. Ezt azonban tudják az igazak, és mégis megtartják a parancsolatokat az iránta érzett szeretetből, bármiféle fenyegetettség nélkül, amely lehetővé teszi, hogy a Mindenható megjutalmazza őket.
Ezen a héten a Pirké Ávot IV. fejezetének 1. misnájából tanulunk egy részletet:
בֶּן זוֹמָא אוֹמֵר, אֵיזֶהוּ חָכָם, הַלּוֹמֵד מִכָּל אָדָם, שֶׁנֶּאֱמַר מִכׇּל־מְלַמְּדַ֥י הִשְׂכַּ֑לְתִּי כִּ֥י עֵ֝דְוֺתֶ֗יךָ שִׂ֣יחָה לִֽי׃
Ben Zomá mondja: Melyik a bölcs? Aki minden embertől tanul, amint áll: Minden tanítómtól okultam, mert bizonyságaid elmélkedésem (Zsoltárok 119:99).
R’ Jiszroél Lipschitz (1782–1860), híres danzigi rabbi a Jákhin (יָכִין) című magyarázatában azt állítja, hogy az emberek alapvetően négy dolog után sóvárognak, ezek a bölcsesség, az erő, a gazdagság és a tisztelet, a misná fennmaradó része ezeket tárgyalja, mi összpontosítsunk az elsőre.
Ahhoz, hogy bölcsek legyünk, egyfelől el kell sajátítanunk az elődeink által felhalmozott tudást, másrészről a tanultakon egyénileg is el kell merengenünk, hogy új eredményekre juthassunk. Mindkettőre szükségünk van, mégsem elégséges önmagában egyik sem. Azonban azok, akik a legokosabbnak képzelik magukat, lenézik a többieket, és nem hajlandóak tőlük tanulni, avagy a becsvágyukban inkább nem kérdeznek a többiektől, nehogy azt mások észrevegyék, és ne őket tartsák a legnagyobb elméknek.
A zsidó hagyomány másképp működik, és erre az egyik legszemléletesebb példát az Édujot 1:3 misnájában találjuk. Felmerült a kérdés, hogy a mikvét – amelynek vize magától gyűlik össze egy helyre – mennyi merített víz érvényteleníti. Hillél szerint egy hin (הִין), Sámmáj szerint kilenc káv (קַב), míg a bölcsek szerint egyik sem. És ekkor érkezett két szövőmunkás Jeruzsálem Szemét kapujától (שַׁעַר הָאַשְׁפּוֹת), aki tanúskodtak, hogy Semájától és Ávtáljontól úgy hallották, hogy három log (לוֹג). A bölcsek nem nézték a két munkás társadalmi helyzetét, hanem csak arra voltak tekintettel, hogy két érvényes tanú igazolja a korábbi nemzedékek döntését, ezért az ő válaszukat fogadták el.
Ha nem hallgatunk másokra, csak az ostobaság felé teszünk öles lépteket. Ugyanis minél bonyolultabb kérdéssel foglalkozunk, annál nagyobb a hibázás valószínűsége, amelyre nem fogunk rájönni, ha nem kérdezünk meg másokat. A Példabeszédek könyvében (12:15) is így áll: Az oktalan útja egyenes a szemeiben, de hallgat a tanácsra a bölcs.
Ebből következik, hogy másokkal együtt kell tanulnunk. Amint Rábbá bár bár Cháná mondta (Táánit 7a), a Tóra szavait a tűzhöz hasonlítja a vers (Jirmijá 23:29), mivel amint egy darab fa sem gyullad meg önmagában, úgy a Tóra szavai sem állnak meg, ha valaki egyedül tanulja őket. Szintén Jirmijá könyvéből (50:36) vett idézettel igazolja R’ Joszé bár Chániná, hogy nemcsak egy kard függ az ilyen tanítványok felett, hanem ostobák is lesznek. Ezzel szemben R’ Náchmán bár Jicḥák azt tanítja, hogy amint az apró gyújtóstól kezdenek el izzani a nagyobb hasábok, úgy a Tóra bölcsei is a szerényebb képességű tanítványok egy-egy kérdését, észrevételét képesek továbbgondolni, amely révén új kapukat tudnak kinyitni a tanulásban. R’ Chániná ezért mondta, hogy sokat tanultam a mestereimtől, a társaimtól többet, mint a mestereimtől, és a tanítványaimtól többet, mint bármelyiküktől.
A Támid traktátusban (32a) csekély mértékben eltér ugyanez a tanítás, ott úgy szerepel, hogy az a bölcs, aki látja a következményeket. Az az ember, aki a hiúsága miatt nem fordul másokhoz, csak a pillanatnyi szenvedését látja, miközben elszalasztja az igazi tudás megszerzésének lehetőségét. Emiatt kell meghallgatnunk a legegyszerűbb emberek gondolatait is a Tóráról, hátha valami új jut eszünkbe róla, különösképpen akkor, ha a tudásunk akár csekély mértékben is elmarad a talmudi bölcsekétől.
VB
Folytatjuk az Atyák tanításait a III. fejezet 7. misnájának első felével:
רַבִּי אֶלְעָזָר אִישׁ בַּרְתּוֹתָא אוֹמֵר, תֶּן לוֹ מִשֶּׁלּוֹ, שֶׁאַתָּה וְשֶׁלְּךָ שֶׁלּוֹ. וְכֵן בְּדָוִד הוּא אוֹמֵר, כִּי מִמְּךָ הַכֹּל וּמִיָּדְךָ נָתַנּוּ לָךְ.
R’ Elázár, bártorá-beli férfi mondta: Adj Neki az Övéből, mert te és a tiéd az Övé. És Dávidról is így mondják: Mert minden Tőled [származik], és Kezedből adtunk Neked (Krónikák I. 29:14).
A Máhárám Schück tanítását követve közelítsük meg a kérdést távolabbról. Az Örökkévaló és Ábrahám szövetségre lépésénél, amelyben a zsidó nép ígéretet kapott a Szentföldre, a következő vers szerepel: És mondta, Örökkévaló Isten, miből fogom tudni, hogy én fogom birtokba venni? (Mózes I. 15:8) A héber eredetiben a kettős megszólítás az Úr szóból és a négybetűs névből áll: háSém Elokim. Mi a tartalma ennek a névnek, mit jelent ez a szokatlan megszólítás?
Ugyan közösségünk tagjai éppen azért küzdenek, hogy visszajussanak a saját zsinagógánkba, mégis fontos az ellenállás mellett foglalkozni jellemünk fejlődésével, amelyhez az Atyák tanításai kiváló forrást jelentenek. Múlt héten Antigonosz tanítását gondoltuk végig, most a második fejezetből R’ Tárfon tanítását vesszük, aki papi családból származott, és a II. Szentély fennállása idején már élt (Kiddusin 71a), de még R’ Jehudá hánászi is hozzá fordult egy kérdésben. A misná így szól (Ávot 2:15):
רַבִּי טַרְפוֹן אוֹמֵר, הַיּוֹם קָצָר וְהַמְּלָאכָה מְרֻבָּה, וְהַפּוֹעֲלִים עֲצֵלִים, וְהַשָּׂכָר הַרְבֵּה, וּבַעַל הַבַּיִת דּוֹחֵק.
R’ Tárfon mondja: A nap rövid, a munka számos, a dolgozók tunyák, a jutalom sok, és a gazda sürget.
Peszách és újév között szombat délutánonként az Atyák tanításainak (פִּרְקֵי אָבוֹת) egy-egy fejezetét olvassuk. A Szentföldön múlt héten kezdtük újra a tanulását, míg a szétszóratásban most szombaton látunk neki újra. Az elkövetkező hetekben igyekszem néhány gondolatot összegyűjteni egy misnáról. Az I. fejezet 3. misnája így szól:
אַנְטִיגְנוֹס אִישׁ סוֹכוֹ קִבֵּל מִשִּׁמְעוֹן הַצַּדִּיק. הוּא הָיָה אוֹמֵר, אַל תִּהְיוּ כַעֲבָדִים הַמְשַׁמְּשִׁין אֶת הָרַב עַל מְנָת לְקַבֵּל פְּרָס, אֶלָּא הֱווּ כַעֲבָדִים הַמְשַׁמְּשִׁין אֶת הָרַב שֶׁלּאֹ עַל מְנָת לְקַבֵּל פְּרָס, וִיהִי מוֹרָא שָׁמַיִם עֲלֵיכֶם.
Antigonosz, szokho-beli férfi Simontól, az igaztól kapta. Ő azt szokta volt mondani: Ne legyetek, mint szolgák, akik azért szolgálják az urukat, hogy jutalmat kapjanak, hanem legyetek szolgák, akik nem azért szolgálják az urukat, hogy jutalmat kapjanak, és legyen az Egek félelme rajtatok.