Ezen a héten a Pirké Ávot IV. fejezetének 1. misnájából tanulunk egy részletet:
בֶּן זוֹמָא אוֹמֵר, אֵיזֶהוּ חָכָם, הַלּוֹמֵד מִכָּל אָדָם, שֶׁנֶּאֱמַר מִכׇּל־מְלַמְּדַ֥י הִשְׂכַּ֑לְתִּי כִּ֥י עֵ֝דְוֺתֶ֗יךָ שִׂ֣יחָה לִֽי׃
Ben Zomá mondja: Melyik a bölcs? Aki minden embertől tanul, amint áll: Minden tanítómtól okultam, mert bizonyságaid elmélkedésem (Zsoltárok 119:99).
R’ Jiszroél Lipschitz (1782–1860), híres danzigi rabbi a Jákhin (יָכִין) című magyarázatában azt állítja, hogy az emberek alapvetően négy dolog után sóvárognak, ezek a bölcsesség, az erő, a gazdagság és a tisztelet, a misná fennmaradó része ezeket tárgyalja, mi összpontosítsunk az elsőre.
Ahhoz, hogy bölcsek legyünk, egyfelől el kell sajátítanunk az elődeink által felhalmozott tudást, másrészről a tanultakon egyénileg is el kell merengenünk, hogy új eredményekre juthassunk. Mindkettőre szükségünk van, mégsem elégséges önmagában egyik sem. Azonban azok, akik a legokosabbnak képzelik magukat, lenézik a többieket, és nem hajlandóak tőlük tanulni, avagy a becsvágyukban inkább nem kérdeznek a többiektől, nehogy azt mások észrevegyék, és ne őket tartsák a legnagyobb elméknek.
A zsidó hagyomány másképp működik, és erre az egyik legszemléletesebb példát az Édujot 1:3 misnájában találjuk. Felmerült a kérdés, hogy a mikvét – amelynek vize magától gyűlik össze egy helyre – mennyi merített víz érvényteleníti. Hillél szerint egy hin (הִין), Sámmáj szerint kilenc káv (קַב), míg a bölcsek szerint egyik sem. És ekkor érkezett két szövőmunkás Jeruzsálem Szemét kapujától (שַׁעַר הָאַשְׁפּוֹת), aki tanúskodtak, hogy Semájától és Ávtáljontól úgy hallották, hogy három log (לוֹג). A bölcsek nem nézték a két munkás társadalmi helyzetét, hanem csak arra voltak tekintettel, hogy két érvényes tanú igazolja a korábbi nemzedékek döntését, ezért az ő válaszukat fogadták el.
Ha nem hallgatunk másokra, csak az ostobaság felé teszünk öles lépteket. Ugyanis minél bonyolultabb kérdéssel foglalkozunk, annál nagyobb a hibázás valószínűsége, amelyre nem fogunk rájönni, ha nem kérdezünk meg másokat. A Példabeszédek könyvében (12:15) is így áll: Az oktalan útja egyenes a szemeiben, de hallgat a tanácsra a bölcs.
Ebből következik, hogy másokkal együtt kell tanulnunk. Amint Rábbá bár bár Cháná mondta (Táánit 7a), a Tóra szavait a tűzhöz hasonlítja a vers (Jirmijá 23:29), mivel amint egy darab fa sem gyullad meg önmagában, úgy a Tóra szavai sem állnak meg, ha valaki egyedül tanulja őket. Szintén Jirmijá könyvéből (50:36) vett idézettel igazolja R’ Joszé bár Chániná, hogy nemcsak egy kard függ az ilyen tanítványok felett, hanem ostobák is lesznek. Ezzel szemben R’ Náchmán bár Jicḥák azt tanítja, hogy amint az apró gyújtóstól kezdenek el izzani a nagyobb hasábok, úgy a Tóra bölcsei is a szerényebb képességű tanítványok egy-egy kérdését, észrevételét képesek továbbgondolni, amely révén új kapukat tudnak kinyitni a tanulásban. R’ Chániná ezért mondta, hogy sokat tanultam a mestereimtől, a társaimtól többet, mint a mestereimtől, és a tanítványaimtól többet, mint bármelyiküktől.
A Támid traktátusban (32a) csekély mértékben eltér ugyanez a tanítás, ott úgy szerepel, hogy az a bölcs, aki látja a következményeket. Az az ember, aki a hiúsága miatt nem fordul másokhoz, csak a pillanatnyi szenvedését látja, miközben elszalasztja az igazi tudás megszerzésének lehetőségét. Emiatt kell meghallgatnunk a legegyszerűbb emberek gondolatait is a Tóráról, hátha valami új jut eszünkbe róla, különösképpen akkor, ha a tudásunk akár csekély mértékben is elmarad a talmudi bölcsekétől.
VB
