5692 chánukájának utolsó napja (1931. december 11.), péntek délután. A kieli Rabbi és Rebbecen Posner ablakában a chánukijá várja a meggyújtását még a szombati gyertyák előtt. A rebbecen férjét várva egy fényképet készít a készen álló chánukijáról. A háttérben az utca, a másik oldalon a náci párt székháza, rajta hatalmas horogkeresztes zászló. A fénykép hátára a rebbecen ennyit írt: Júda elesik – hirdeti a zászló, Júda örökké él – hirdetik a lángok. Ők 1933-ban hagyták el Németországot, azonban előtte évekig, még a pályaudvaron is figyelmeztették közösségüket a közelgő, de még nem pontosan felmérhető veszélyre. Sikerrel jártak, a kieli 500 fős zsidóságból csupán nyolcan vesztették életüket a holokausztban.
Forrás: Wikimedia Commons
Mi adja chánukának ezt a jelképes erejét, és fordítva, miből meríti erejét a chánuká?
A felszabadító hadsereg néhány év múlva az új elnyomó diktatúra fedezetévé vált, a korábbi elnyomás új elnyomássá alakult. A szabadságot vágyó lelkek kétségek, kompromisszumok között őrlődtek. Az oktatás politikai kérdéssé vált, a tananyag összeállításánál az ideológia lett a fő szempont. A tanárok ugyan próbáltak kerülőutakat keresni, de sok volt a veszély. A belső feszültség végül egy apró szikra miatt robbanást idézett elő, a bátrak a fegyveres harcot választották. A kezdeti sikerek csak még nagyobb nehézségekhez vezettek, az elnyomó hatalom erőket vont össze és élethalálharc kezdődött. Csapataink harcban állnak.
Forrás: Jád váSém
Ritka ilyenkor a siker. Hasonló szabadságharcok tömegével buktak el, a magyar történelem erre remek példákat ad, szintén ilyen volt a zsidó történelem néhány mozzanata is, a rómaiak elleni lázadások. A szír-görög Antiochus elleni felkelés sikeres volt, a modern Izrael háborúit megelőző – de a Biblia kora utáni – egyetlen sikeres zsidó hadjárat, ennek emléke a chánuká ünnepe. Világos, hogy ez a miért a zsidó nép önképének egyik legfontosabb kelléke. A zsidó olimpiai mozgalmat is utánuk hívjuk Makkabiádának.1 Lanzmann Soá című filmjében, amikor megérkeznek a görög zsidók Auschwitzba, a sonderkommando tagjai lenyűgözve nézik őket, és egymás között makkabeusoknak hívják őket.
Min múlik a siker? Politikai ügyességen? Taktikai, harcászati készségen? Vallási kérdés-e?
Nincs fizikai elnyomás lelki nélkül és viszont, ám mindig van erősebb. Purimkor a fizikai fenyegetettség volt nagyobb, ezért ilyenkor a micvák jellemzően fizikai természetűek, erre is utal a lakománál a Sulchán Árukh (Orách Chájim 695:2). Chánukákor a lelki volt erősebb, a hellenizálók a vallásra utaztak. Ha sikerrel jártak volna, nem csak mi nem ülnénk itt, hanem valószínűleg a kereszténység se létezne. A zsidóságban megvolt az erő, hogy ezt a lelki nyomást kibírja, sőt, erővel, fizikailag forduljon ellene. Ezzel szemben purimkor Eszter és a többi zsidó imája és böjtölése, majd bátor szavai hozták el a sikert, a harc csak sokadlagos.
Azonban van egy elég fontos lelki mozzanat is az ellenállásban, amelyre a liturgia is utal.
Még mielőtt ezt megnéznénk, egy figyelmeztetés. A rabbik nem kedvelték a hasmoneusokat, akik kohén létükre a királyságot is magukhoz ragadták. Ezért a liturgiában legszűkebbre szabták az ő részüket, a Talmud sem ad nekik nagy tekintélyt. Éppen ezért nem biztos, hogy a liturgiát történelemként kéne olvasnunk, ám nem is ez a célunk!2
A Kádos Bárukh Hu döntött a kevesek javára a sokak ellen, a tiszták javára a tisztátalanok ellen, az igazak javára a gonoszak ellen és a Tóra-tanulók javára a rosszakaratúak ellenében. A döntő itt a tiszta-tisztátalan ellentét, ez jelent kulcsot a chánuká ünnepi jellegének megértéséhez is.
A tiszta állapotot meg kell őrizni, és ha elvész, helyre kell állítani. Ez technikai jelentéssel is bír, amely elsősorban a kohénokat érintette a szentélybeli szolgálat idején, kis részben mindannyiunkat is, viszont mára ennek lényegében csak az emléke maradt. Mégis létezik ennek egy szellemi párhuzama is: a szellemi tisztaság, a gondolat és a cselekedet forrásának tisztasága, amelyet szintén el lehet veszíteni, míg jóval nehezebb visszaszerezni.
Chánukákor a tiszta kancsó olaj csodáját ünnepeljük, amely kevés volt, ám sokáig égett. A kevés – sőt, az Egy – győzelme a sok felett, a tisztáé a tisztátalanság, a harc tisztátalansága felett. Ugyanis vigyázat, nincs szent harc! Néha harcolni kell, mivel az értékek erodálódását csak ez tudja megállítani. De nem a harc maga szent, hanem a kötelezettség, ami miatt még a harcot is vállaljuk. Nemcsak az a csoda, hogy egy korsó olaj nyolc napig égett, hanem az is csoda, hogy egyet találtak, amely túlélte a háborút. A tisztátalanításhoz nem kell feltétlenül tisztátalanító akarat, a háború bőven elég ehhez. A tumá (טֻמְאָה, tisztátalanság) legnagyobb forrása a halott, az ávi ávot tumá (אֲבִי אָבוֹת טֻמְאָה), ebből bőven akad a háborúban. A technikai tisztaságot egy ember nehezen tudja megőrizni a harcban, de utána jó esetben meg tud tisztulni. A lelki tisztaságát sem könnyű megőriznie, és ha elvesztette, talán egész életében nem tudja visszaszerezni.
A háború egyik legfontosabb céljául a Templom, a táhorá (טָהֳרָה, rituális tisztaság) központjának megtisztítását tűzték ki. Minden táhorá központja nem lehet a tumá martaléka. Ellenben talán ennél is nagyobb – bár elvontabb – cél a zsidó vallás megőrzése, a tanítás-tanulás, a mászorá (מָסוֹרָה, átadott hagyomány) folytonosságának biztosítása. A zsidó szellem tisztaságának megőrzése, legalábbis feltételeinek biztosítása.
Lényegében nincs recept a tisztaság megőrzésére. Ki técé lámilchámá ál ojevekhá (Mózes V. 21:10), ha háborúba mégy az ellenséged ellen, ezt a hagyomány úgy olvassa: amikor a jécer hárá-val (יֵצֶר הָרַע, rossz ösztönnel) harcba szállsz. Mi adja a muníciót a harcra? Nem más, mint a korábban megszerzett erő, ügyesség – szellemi harcra a szellemi, lelki fedezet. Az iskolában elsősorban nem a tananyagot tanuljuk meg, hanem azt, hogy mit jelent rendszeresen kemény szellemi munkát végezni. Ez biztonságos alapot jelent ahhoz, amikor tényleg szembe kell fordulnunk a jécer hárá-val és ehhez mozgósítanunk kell a hátországunkat. Jáákov ugyan pénztelenül jutott el Lávánhoz, mégis olyan erőt vitt magával, amely lehetővé tette számára, hogy visszatérte után kijelenthesse: im Láván gárti (Mózes I. 32:5) – Rási teszi hozzá: vetárjág micvot sámárti (utalás a תרי”ג-ra, azaz a 613 parancsolatra a גַּרְתִּי szó számértéke alapján).3 A rabbinikus hagyomány szerint Sém és Éver jesivájában tanult 14 évet, majd ezt adta át Joszéfnak, amelyet a színes kaftán jelképez. Joszéf is ennek érdeme miatt tudott ellenállni Potifárné csábításának. A sorsdöntő pillanatban megjelent neki apja képe.
Akárkire nem lehet építeni egy háborúban, a jó parancsnoknak megbízható segédeket kell találnia magának, olyanokat, akikről feltételezi, hogy nem omlanak össze a nyomás alatt. Minden tanulásunkkal, mély beszélgetésünkkel a megbízható segédeinket szerezzük be. Ezeket tudjuk felidézni, amikor szükségünk van rájuk.
Két példát hozok a múlt száz év magyar történelméből, ahol igazán gerincesnek kellett lenni, ha valaki a tisztaságát meg akarta őrizni. Az egyik a két háború közötti időszak jobboldali értelmiségéé, a másik a kommunizmus-szocializmus alatti értelmiségé. Az elsőnek szembe kellett néznie az antiszemitizmus kihívásával. Nem vált mindenki tömeggyilkossá, aki részt vett az antiszemitizmus elfogadásában vagy akár terjesztésében. Azonban biztos, hogy nem őrizték meg a tisztaságukat, hiábavalóan akarnak belőlük későbbi korok hőst faragni, legyenek Prohászkák, Telekik vagy akár kisemberek. Hozzájuk hasonlóan a kommunizmus kénytelen-kelletlen, semmitmondó besúgói sem lettek véresszájú kommunisták – bár sok ilyen is akadt közöttük –, de büszkének sem kell lennünk sem Vikidálra, sem Szabó Istvánra. Mégis kereshetünk igaz embereket. Olyanokat, akik ellenálltak, ezzel akár a teljes ellehetetlenülést, akár végső esetben a halált választották. Keressünk ilyet mind! Leginkább az kell érdekeljen minket, honnan merítették az erőt?
Ez vallási kérdés is, nem csak lelkiismereti. A tisztátalanság, a bűn miatt kellett kivinni a Sátrat a pusztában a táborból, ahogy a Szentföld is kiveti magából a tisztátalanokat. Ahhoz, hogy a Szent népe legyünk, szent népnek is kell lennünk – személyesen mindannyiunknak. Szembe kell mennünk a tisztátalanító tendenciákkal.
Létezik egy hálákhá (הֲלָכָה, zsidó törvény), miszerint nem szabad börtönbe kerülni, amelynek több oka is van, melyek közül a legfontosabb, hogy ez chillul háSém (חִלּוּל הַשֵּׁם, az Örökkévaló nevének megszentségtelenítése). Hasonlóképpen minden nyilvános bűnelkövetés is az.
Minden hősiesség ilyen szembefordulás. Erőt merítünk egy erősebb forrásból, igent mondunk egy magasabb értékre és legyőzzük az alacsonyabb érték kísértő befolyását. Ha sikerül, akkor ez a cselekedet maga későbbi erőforrássá válhat, sőt, mások is erőt tudnak belőle meríteni.
Tudni kell szembemenni az árral. Meg kell tudnunk fogalmazni, hogy a görcsös kényszerből hol tudunk kihátrálni, sőt, előre kitörni. Ne higgyük, hogy ma nincs az antiszemitizmusnak, a besúgásnak, a hellenizmusnak megfelelője. A tolakodó asszimiláció – nem csak a zsidóké, hanem a „legyél olyan, mint az átlag” –, a szent dolgok semmibevétele, sőt, lealacsonyítása, az általános értéktagadó cinizmus minden fronton megjelenik. Minden kis győzelem fölöttük győzelem. Kicsi, ha egyszer ellent tudunk mondani a cinikus, értékgyilkos munkatársunknak. Nagy, ha tudatosan középszertagadó életformát választunk.
A makkabeusok győzelme nem bizonyult végsőnek, sőt tartósnak se, hiszen 66 év után a Római Birodalom vette át az irányítást. Ám a győzelmük ösztönzést jelentett évezredeken át – egészen a kieli rebbecenig, mindannyiunkig. Szintén hálákhá: gyertyagyújtás közben a harctéri győzelemre is kell gondolni, nem csak az olaj csodájára. A csapatok, hadseregek jönnek-mennek – viszont a lángok örökek.
- Furcsa összetétele ez a zsidóságnak és a korabeli egyik legemblematikusabb hellenizáló mozzanatnak, a jeruzsálemi stadionnak. Lásd még Bétár Jerusálájim ↩︎
- Ahogy a Biblia sem ad történelem leckéket, ahhoz görögöket, például Hérodotoszt kell olvasnunk. ↩︎
- Rabbi Moshe Besdin állítólag ezzel az idézettel bocsátotta útjára a Yeshiva University növendékeit, amikor elhagyták az intézményt. ↩︎
jacob d berkovits
i support the real orthodox not chabad . may god help zev pashkes and his friends